2018. november 11., vasárnap

Török mese

Novemberben a projektben résztvevő osztályok mindegyike megismerkedett egy kedves török mesével, amely a kertészkedésről szólt. Alaattin Portakal tanár úr fordításának köszönhetően mi is részt vettünk ebben, majd ehhez kapcsolódó tevékenységeket végeztünk.


Babot csíráztattunk és ültettünk, hogy megfigyeljük a növény fejlődését. Megtanultuk, mik a növények fejlődésének feltételei, majd a megfigyeléseinkről készült fényképeket egyeztettük a tényekkel. Az interaktív feladatokhoz a saját készítésű feladatokon kívül Molnárné Tóth Ibolya A növények című Smart tananyagának egyes diáit használtuk fel.


Saját kertet terveztünk és készítettünk a gyerekek ötletei alapján.

 
 

 




2018. november 10., szombat

"Diversity in STEM" - Pályaorientációs nap- Kódolás Órája esemény

A "Diversity in STEM" kampányhoz kapcsolódva rendeztük meg pályaorientációs napunkat. A világ egyik vezető multinacionális mérnöki és elektronikai vállalatának STEM szakemberei látogattak iskolánkba, hogy bemutassanak néhány példát az ipari karrier-tevékenységekről. Meghívtunk középiskolai tanárokat és tanulókat is, hogy bemutassák a tanulmányaikat és tevékenységeiket. Az alsó tagozatosok szerepjátékba ágyazva, játékos formában ismerkedtek a foglalkozásokkal. Az egyik állomásunkon az informatikus szakmához kapcsolódóan összességében csaknem 150 gyerek foglalkozott kódolással a Kódolás Órájának honlapján.


Book titled 'Career day'Read this book made on StoryJumper

2018. november 9., péntek

Csatlakozás a projekthez

November 9-én hívtak meg partnereink a projektbe, és a szeptember- október-novemberi tevékenységeink olyannyira illeszkedtek hozzá, hogy úgy döntöttünk, csatlakozunk e remek projekthez.