2018. november 11., vasárnap

Török mese

Novemberben a projektben résztvevő osztályok mindegyike megismerkedett egy kedves török mesével, amely a kertészkedésről szólt. Alaattin Portakal tanár úr fordításának köszönhetően mi is részt vettünk ebben, majd ehhez kapcsolódó tevékenységeket végeztünk.


Babot csíráztattunk és ültettünk, hogy megfigyeljük a növény fejlődését. Megtanultuk, mik a növények fejlődésének feltételei, majd a megfigyeléseinkről készült fényképeket egyeztettük a tényekkel. Az interaktív feladatokhoz a saját készítésű feladatokon kívül Molnárné Tóth Ibolya A növények című Smart tananyagának egyes diáit használtuk fel.


Saját kertet terveztünk és készítettünk a gyerekek ötletei alapján.

 
 

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése